Petra szüléstörténete 2023.09.13.
AUM-os kismama jógásom, Petra szüléstörténetét hozom most nektek. Medi Cover, császár lett, de 14 éves pályafutásom alatt még nem hallottam ilyen történetet. Petra teste minden medikális indításnak ellenállt: volt méhszájérlelő kúp, majd ballon, aztán burokrepesztés, végül oxitocin, később EDA, majd császár. Valószínű Petra teste jól bírta a várandósságot, és a babája is még jól érezte magát odabenn. Petráéknak talán az lett volna egy megoldás, ha a Budai Perinatális Központban újra kalkuláltatja a terminusát, de ez sem biztos, mert asztrológusként megnéztem a baba születésének pillanatában a bolygóállásokat, és azok erősen császárt mutattak. Lehet, hogy néha tényleg az ember mindent is megtehet, de a dolgoknak még is az a rendje, amit esetleg nem annyira szeretnénk. Szerencsére Petra végtelenül pozitív személyiség, így túltette magát a történteken, mi több látni tudja a pozitívumait pl. hogy a babájával vajúdhatott a császár előtt, ami a WHO ajánlásais. Gratulálok Petra, a párodnak is, akivel szuper csapatot alkottatok, elismerés a személyzetnek is a korrekt tájékoztatásért és a fokozatosságért a technikákban. Sok boldogságot kívánok! ??
„Szia Éva!
A teljes szülésélmény a következő lenne:
Augusztus 29. volt Laura terminusa, amikorra vártuk őt nagyon. Igyekeztünk az utolsó 1-2 hétben már tényleg “készen állni” bármikor is érkezik. Ő viszont még maradni szeretett volna, így a 40+6 napon mentünk indításra a kórházba (magán, M***cover). Aznap délelőtt felhelyeztek egy Prostin méhszájérlelőt, ami “dolgozott” egész nap, de nem sok sikerrel, így este felhelyeztek egy ballont. Másnap reggelre vártuk, hogy legyen eredménye, de sajnos ez sem segített (még csak a méhszáj rövidülésénél jártunk) így burkot repesztettek olyan 7 óra körül. Itt is vártuk a fájásokat, de nem jöttek, szóval 9 órakor bekötötték az oxytocint. Ő már hozta a fájásokat magával, amik olyan délután fél 3 körülre 2 percesek voltak.
Nagyon sokat segített ezekben az órákban a parázsolajos keresztcsont masszázs (Ádám által), sok állás/járkálás, majd a fáradság mellett a sok ülés a nagy gumilabdán (ezen bírtam a legjobban úgy, hogy a vállmagasságba emelt ágyra helyeztem a karom). Masszírozta a gáti részt közben és mindig a legkényelmesebb helyzetbe tudtam magam rajta helyezni.
A légzésekre már az elején figyeltem (orron be szájon ki) és ahogy erősödtek, átcsaptak hol az Ó, hol az Ú hangba, vagy főleg már a végén egy mély M hangba.
Használtunk párásítóba illóolajat is és szinte végig ment a zene halkan, de megnyugtatóan. (Azok, amikre itthon csináltuk a gátmasszázst.)
Ezután mentünk a labdával a zuhanyba, ami nagyon jól esett, viszont ott levették az oxy-t, ami miatt teljesen vissza estek a fájások (időbe és gyakoriságba is). Sajnos a szervezetem nem tudta “átvenni” a sajátom termelését. Ráadásul a fürdés utáni vizsgálatnál mondta az orvos, hogy még csak 1-2 centire tágultam.
Ezután vissza kötötték az oxyt, amikor már viszont lelkileg annyira mélyen voltam (a sok “eredménytelen próbálkozás után”), hogy a kisebb és gyengébb fájásokat is erősebbnek éreztem, mint a zuhany előtti nagyokat.
Itt már nehezebb volt lelkileg folytatni, mint testileg.
Kértem epidurálist, annak a reményében, hogy a fájdalomcsillapítás mellett, az izomlazító hatása meghozza az eredményt és ez által könnyebben tágulok. Ezt 5 kor bekötötték és 7-ig volt rajtam, az oxyval együtt.
Sajnos szinte semmi nem történt ez idő alatt, így a doktor úrral megbeszéltük, hogy a császár lesz a legjobb döntés.
Egyébként a doktorúr és a szülésznő, akik segítették a folyamatot, valóban hatalmas segítségemre voltak. A szülésznő is szinte végig bent volt és támogatott, mind lelkileg, mind fizikailag. A doktorúr pedig minden lépésnél partnerként kezelt. Elmondta mi történik, mi történhet, a döntéseimnek milyen eredménye lehet, mit várunk a különböző beavatkozásoktól vagy hogy ő miért látja indokoltnak. De ettől függetlenül is a döntés mindig az enyém volt.
Ádám is fantasztikus volt végig. Mindenben úgy és ott segített, ahogy a legjobban tudott. Nélküle szerintem nem tudtam volna végig csinálni.
Így császármetszéssel este 20:11 kor és 4130 grammal megszületett épségben és egészségben a mi kislányunk, aki gyönyörű, mosolygós, kis husis tündérke ˘???
Annak ellenére, hogy maga a vajúdás elég medikális volt (és így sok mindent, amit itthon terveztünk és nálad tanultam, csak részben tudtunk alkalmazni) örülök, hogy megpróbáltam a természetes úton történő szülést is végig vinni ameddig csak lehet.
A legfontosabb, hogy mindketten jól vagyunk és minden szuper, már itthon hármasban. ˘?
Petra”
Kövess minket a Facebook-on!